főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. április 20.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Ma történt

 Kentaur 50 éves Kentaur (eredeti neve: Erkel László) díszlet- és jelmeztervező, festő, zenész, énekes. Budapesten született 1965. április 18-án. 1988-ban diplomázott a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán, majd posztgraduális képzésben részesült a Murális Tanszéken. 1990-ben ismerkedett meg Eszenyi Enikővel, aki első színházi rendezéséhez, a Leonce és Lénához hívta díszlettervezőnek. Azóta számos magyar és külföldi produkciónak tervezett díszletet. Több kecskeméti előadásban is közreműködött. 2005-ben Schiller Don Carlos című művének díszletét ő tervezte, valamint az elmúlt évek legnagyobb visszhangját kiváltó kecskeméti előadás, A Nyomorultak díszletét is ő álmodta meg. Munkájáról egy korábbi interjúban így vallott: "Csodálatos a kecskeméti színház, kitűnő a játéktér – Fellner és Helmer, a tervezőpáros tudott valamit, hiszen minden magyarországi és külföldi színházépületük fantasztikus. De mégis: a kecskeméti egy nagyon kicsi és klasszikus tér, nekünk pedig ebben a kicsi színpadi térben kellett megjelenítenünk ezt a hihetetlen hosszú eposzt, ahogy eljutunk a kőfejtőtől a párizsi utcákig, a barikádokig." (tovább olvasom: »»)

Bács-Kiskun megyei évfordulók
- 210 éve született Földvári Antal tanító, református lelkész »»
- 165 éve született Bányik Ignácz jezsuita pap-tanár »»
- 70 éve született Tóthné dr. Sinkó Erzsébet jogász, pénzügyi szakember »»

Magyarországi évfordulók
Magyarország- 200 éve született Lengyel Zsigmond református főiskolai tanár »»
- 175 éve született Szamosi János egyetemi tanár, udvari tanácsos »»
- 125 éve hunyt el Lang Gusztáv jogász, ügyvéd »»
- 125 éve született Forbát Sándor orvos, költő, lapszerkesztő »»
- 100 éve született Kosztolányi Ádám író »»
- 75 éve hunyt el Ady Lajos irodalomtörténész, pedagógiai író »»
- 75 éves Marosi Ernő Széchenyi-díjas művészettörténész »»

Nemzetközi évfordulók
- 425 éve született I. Ahmed, az Oszmán Birodalom szultánja »»
- 75 éves Joseph Leonard Goldstein amerikai biokémikus »»
- 50 éve hunyt el Renzo Minoli olimpiai és világbajnok olasz párbajtőrvívó »»

Korábbi évfordulók:  
« 2015. április

keszecsüszova
    01 02 03 04 05
06 07 08 09 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

















TÁMOGATÓINK:

    
  

Hírek, aktuális információk »»

- Újabb kecskeméti sportsiker »»
- Bravúros győzelem Kaposváron »»
- Előadások a kecskeméti kajszibarackról »»
- Speedmarathon Kecskeméten is »»
- Nemzetközi konferencia a duális képzésről »»
- Megépülhet a négysávos M44-es autóút »»
- Tizenöt bemutató lesz a következő évadban »»
- Modern városok finanszírozási rendszerei »»
- Uniós támogatás a Tandofer Kft.-nél »»
- Szoros mérkőzésen győzött a KTE-Duna Aszfalt »»
- Újraválasztották a kecskeméti születésű tartományfőnököt »»
- Több tucat gránátot találtak Kecskeméten »»
- Pontot szerzett Győrben a KTE »»
- Mercedes-Benz a jövő érdekében »»
- Többszörös a túljelentkezés a duális képzésre »»
- Filmesekkel nyit a 6. SZÍN-TÁR »»

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» ) 



TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Mindaz, amit Kecskemétről tudni érdemes


Turisztikai multimédiás DVD-ROM, amely szöveges információk, térképek, több mint ezer fotó és 13 videofilm segítségével mutatja be a város műemlékeit, múzeumait, természeti kincseit, speciális vonzerőit. A háromnyelvű kiadvány ismerteti a városban született, vagy egykor itt élt és alkotott hírességek életútját, valamint a Kecskeméten napjainkban működő intézmények, civil szervezetek, turisztikai szolgáltatók és cégek tevékenységét is. 

Megvásárolható több könyvesboltban:     
- Forrás Galéria (Kéttemplom köz 7.)
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is: 
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. 
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu

 

Hírös Naptár Évkönyv - 2009



Kecskemét az évfordulók és jubileumok tükrében

„A kecskemétiek két homokszem köré is eleven világot tudnak elképzelni.” Csoóri Sándor gondolatát a Hírös Naptár 2009-es Évkönyvének szereplői: a 450 éve céhbe szerveződő szűcsök, a 325 éve templomot építő reformátusok, a 100 éve művésztelepet alapító városvezetők és alkotók, és a napjainkban is aktív, a szellem méltóságát évtizedek óta őrző írók, költők, népművelők, feltalálók, kutatók, lelkészek, orvosok és pedagógusok egyaránt igazolják.
Életükkel, törekvéseikkel érdemes megismerkedni, hiszen nekik is köszönhetjük, hogy a mindenkori válságos idők ellenére Katona József kívánsága valóra válik: „Hagyja a sors késő századokig gyarapodásodat”.



Megvásárolható több könyvesboltban, közgyűjteményben: 

- Forrás Galéria (Kéttemplom köz 7.)
- Katona József Könyvtár (Piaristák tere 8.)
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Kládó Könyv (Kéttemplom köz 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is: 
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. 
Tel.: 20/886-1979
E-mail: mailto:info@hirosnaptar.hu

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu