főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. május 9.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Ma történt 

HETI AKCIÓK Kecskeméti hetivásár140 éve, 1875. szeptember 26-án a kecskeméti hetivásárról tudósított a Kecskeméti Lapok felelős szerkesztője. A Szeless József által közzétett táblázat a gabonafélék árát pozsonyi mérőben határozta meg, 1 pozsonyi mérő 62,53 litert tett ki. A tiszta búza egy mérőjéhez már 4 forintért hozzá lehetett jutni, míg egy mérő rozs ára 2 forint 70 krajcár és 2 forint 90 krajcár között mozgott. Az árpa mérőjét már két forintért is meg lehetett venni, de az árpa, a zab, a köles és a kukorica még ennél is olcsóbb volt.

Bartók Béla 70 éve, 1945. szeptember 26-án New York-ban hunyt el Bartók Béla. A világhírű magyar zeneszerző, népzenekutató, zongoraművész több ízben is koncertezett Kecskeméten. 1929. április 3-án nagy sikerű hangversenyt adott az Újkollégiumban. Néhány nappal korábban a Kecskeméti Lapokban Tóth László Bartókot méltató írása jelent meg: „Bartók pihenést nem ismerő zsenijének utolsó alkotásai, a III. és IV. vonósnégyese beethoveni magaslatokra értek föl. Utóbbinak zárótétele, mint az első vonósnégyesének is, Kodály szerint az élethez való visszatérést jelenti. Bartók művészete kiteljesedett, boldog harmóniát zeng.” (tovább olvasom: »»)

Bertus Lajos
25 éves Bertus Lajos labdarúgó, bal oldali támadó középpályás és csatár. 1990. szeptember 26-án Kecskeméten született.
Ízig-vérig sportember édesapja már fiatalon megfertőzte a foci szeretetével, egész kicsi gyermekkora óta a labdarúgás tölti be életét. 2008-ban az U 21-es magyar futsal válogatott tagja volt, míg 2009-ben a KTE saját nevelésű játékosaként három éves profi szerződést kapott. 2013-ban a Puskás Akadémiához igazolt, 2014 nyara óta az MVM-Paks játékosa. Eddigi több mint száz NB I-es mérkőzésén kilenc gólt szerzett. (tovább olvasom: »»)

IN MEMORIAM: Dr. Domján Lajos
Dr. Domján Lajos
Életének 87. évében, 2015. szeptember 21-én elhunyt dr. Domján Lajos gasztroenterológus főorvos.
41 évet töltött a megyei kórházban, közel 20 évig dolgozott a Bagoly Egészségházban, a Piaristák terén még nyolcvanas éveinek derekán is rendelt. Úgy ismerték, hogy a colonoscopiát (vastagbéltükrözés) ő csinálja a legjobban, sok orvos is hozzá fordult panaszaival.
(85. születésnapja kapcsán írt cikkünk itt olvasható: »»)


A mai nap további érdekesebb évfordulói ( »»):

Alberto Moravia 25 éve, 1990. szeptember 26-án Rómában hunyt el Alberto Moravia olasz regény- és novellaíró, költő. Alberto Pincherle néven született 1907. november 28-án egy gazdag római zsidó családban. Apja keresett építész volt. Kilencéves korától csontízületi tuberkulózisban szenvedett, több évet szanatóriumban töltött, ahol ideje nagy részét olvasással, nyelvtanulással töltötte. Első verseskötete tizenhárom éves korában jelent meg, első regénye, A közönyösök 1929-ben szinte azonnal híressé tette. (tovább olvasom: »»)

Korábbi évfordulók:  
«  2015. szeptember       
  
ékeszecsüszova
  01 02 03 04 05 06
07 08 09 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30        

















TÁMOGATÓINK:

    
  

Hírek, aktuális információk »»

- Elkészült az északi elkerülő útszakasz »»
- Felmentését kérte dr. Zombor Gábor »»
- IV. Állatkertek Éjszakája a Kecskeméti Vadaskertben »»
- Migráció: a Forrás folyóirat szerzői szemével »»
- A Fornettit felvásárolta a svájci Aryzta AG »»
- A MÁV ingyenes ásványvizet oszt a kecskeméti állomáson »»
- Lökhárítógyár épül a Mercedes mellett »»
- TOUR DE HONGRIE - Forgalomkorlátozásokra számíthatunk »»
- Felhőszakadás Kecskeméten »»
- Éjszakai gyakorlatra készülnek a honvédség repülőgépei »»
- Boronkay Péter a 9. helyen végzett »»
- IN MEMORIAM: Sinkó László színművész »»

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» ) 



TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Mindaz, amit Kecskemétről tudni érdemes



Turisztikai multimédiás DVD-ROM, amely szöveges információk, térképek, több mint ezer fotó és 13 videofilm segítségével mutatja be a város műemlékeit, múzeumait, természeti kincseit, speciális vonzerőit. A háromnyelvű kiadvány ismerteti a városban született, vagy egykor itt élt és alkotott hírességek életútját, valamint a Kecskeméten napjainkban működő intézmények, civil szervezetek, turisztikai szolgáltatók és cégek tevékenységét is. 

Megvásárolható több könyvesboltban:     
- Forrás Galéria (Kéttemplom köz 7.)
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is: 
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. 
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu

 

Hírös Naptár Évkönyv - 2009



Kecskemét az évfordulók és jubileumok tükrében

„A kecskemétiek két homokszem köré is eleven világot tudnak elképzelni.” Csoóri Sándor gondolatát a Hírös Naptár 2009-es Évkönyvének szereplői: a 450 éve céhbe szerveződő szűcsök, a 325 éve templomot építő reformátusok, a 100 éve művésztelepet alapító városvezetők és alkotók, és a napjainkban is aktív, a szellem méltóságát évtizedek óta őrző írók, költők, népművelők, feltalálók, kutatók, lelkészek, orvosok és pedagógusok egyaránt igazolják.
Életükkel, törekvéseikkel érdemes megismerkedni, hiszen nekik is köszönhetjük, hogy a mindenkori válságos idők ellenére Katona József kívánsága valóra válik: „Hagyja a sors késő századokig gyarapodásodat”.



Megvásárolható több könyvesboltban, közgyűjteményben: 

- Forrás Galéria (Kéttemplom köz 7.)
- Katona József Könyvtár (Piaristák tere 8.)
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Kládó Könyv (Kéttemplom köz 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is: 
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. 
Tel.: 20/886-1979
E-mail: mailto:info@hirosnaptar.hu

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április
2024. május


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu