főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. április 20.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Korábbi évfordulók Érdekesebb évfordulók 

Ma történt

HETI AKCIÓK
195 éve, 1821. május 4-én Kecskeméten született Gyenes Sándor kereskedő. Szakmáját szülővárosában, Bódogh Sándortól tanulta, majd Pesten és Makón volt segéd. 1846-ban hazajött, vas- és fűszerkereskedést nyitott. A kecskeméti kereskedők közül ő szállította először az ország minden részébe a kész lakatos munkákat. A hírös városban hunyt el 1891. augusztus 26-án.
(Források:  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon  *Kecskeméti Nagy Képes Naptár, 1891)

Lovas Lajos: Csendélet körtékkel és gerberákkal150 éve, 1866. május 4-én Szegeden született Lovas Lajos festő, szobrász. Budapesten Székely Bertalannál és Lotz Károlynál, Münchenben Eisenhut Ferencnél, míg Szentpétervárott Zichy Mihálynál tanult. A 19. század végén Kecskeméten élt. A Városháza második emeletén volt az ideiglenes szobrászati műterme. Főleg arc- és tájképet festett. Több neves városi személyről készített portrét. Művei közé tartozik egy Katona József-szobor. A pusztaszeri milleniumi emlékmű terveinek elkészítését is elvállalta. Elképzelései szerint az emlékmű a haza földjére lépő magyar vitézt ábrázolta volna. Pénzhiány miatt azonban a drága emlékmű nem épülhetett meg, helyette Pataky Imre kecskeméti rajztanár tervei alapján egy szerényebb obeliszket állítottak fel.

Lovas Lajos: Csendélet körtékkel és gerberákkal

Lovas Lajos 1913-tól Budapesten dolgozott. A Nemzeti Szalon alapító tagja volt. 1935. május 2-án hunyt el.
(Források:  *Katona József Könyvtár  *Kecskeméti Életrajzi Lexikon)

A mai nap további érdekesebb évfordulói (tovább olvasom: »»):

Lax Péter (Peter D. Lax) Wolf- és Abel-díjas magyar-amerikai matematikus 90 éves Lax Péter (Peter D. Lax) Wolf- és Abel-díjas magyar-amerikai matematikus. 1926. május 1-jén Budapesten jött a világra, édesapja a neves belgyógyász, Lax Henrik volt. Középiskolai tanulmányait a Kármán Mór által alapított Mintagimnáziumban (a mai ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium) kezdte el. Matematikai tehetsége hamar megmutatkozott, előbb nagybátyja, Korodi Albert, majd Péter Rózsa, Kőnig Dénes és Turán Pál egyengették útját a számok tudományának rejtelmeiben. Zsidó származása miatt családjával 1941-ben elhagyta Magyarországot, és az Egyesült Államokban telepedett le. (tovább olvasom: »»)

- 75 éves PRUNYI ILONA Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, érdemes művész
- 25 éve hunyt el CSÖLLE KÁLMÁN orvos, a kiskunfélegyházi Tüdőgondozó Intézet vezető főorvosa

Korábbi évfordulók:  
«  2016. február       
   
keszecsüszova
01 02 03 04 05 06 07
08 09 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29            

















TÁMOGATÓINK:

    
Gyenes Kertészet  

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» ) 



TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Mindaz, amit Kecskemétről tudni érdemes



Turisztikai multimédiás DVD-ROM, amely szöveges információk, térképek, több mint ezer fotó és 13 videofilm segítségével mutatja be a város műemlékeit, múzeumait, természeti kincseit, speciális vonzerőit. A háromnyelvű kiadvány ismerteti a városban született, vagy egykor itt élt és alkotott hírességek életútját, valamint a Kecskeméten napjainkban működő intézmények, civil szervezetek, turisztikai szolgáltatók és cégek tevékenységét is. 

Megvásárolható több könyvesboltban:     
- Forrás Galéria (Kéttemplom köz 7.)
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is: 
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. 
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu

 

Hírös Naptár Évkönyv - 2009



Kecskemét az évfordulók és jubileumok tükrében

„A kecskemétiek két homokszem köré is eleven világot tudnak elképzelni.” Csoóri Sándor gondolatát a Hírös Naptár 2009-es Évkönyvének szereplői: a 450 éve céhbe szerveződő szűcsök, a 325 éve templomot építő reformátusok, a 100 éve művésztelepet alapító városvezetők és alkotók, és a napjainkban is aktív, a szellem méltóságát évtizedek óta őrző írók, költők, népművelők, feltalálók, kutatók, lelkészek, orvosok és pedagógusok egyaránt igazolják.
Életükkel, törekvéseikkel érdemes megismerkedni, hiszen nekik is köszönhetjük, hogy a mindenkori válságos idők ellenére Katona József kívánsága valóra válik: „Hagyja a sors késő századokig gyarapodásodat”.



Megvásárolható több könyvesboltban, közgyűjteményben: 

- Forrás Galéria (Kéttemplom köz 7.)
- Katona József Könyvtár (Piaristák tere 8.)
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Kládó Könyv (Kéttemplom köz 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is: 
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. 
Tel.: 20/886-1979
E-mail: mailto:info@hirosnaptar.hu

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu