főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. április 20.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Korábbi évfordulók Érdekesebb évfordulók 

Ma történt

 Madarász László  pedagógus, a TIT korábbi megyei elnöke 100 éve, 1916. szeptember 9-én Pozsonyban született Madarász László  pedagógus, a TIT korábbi megyei elnöke. Tanulmányait Nagymegyeren, Kassán és Pozsonyban, az egyetem bölcsészeti karán végezte. Tanári oklevelét 1938-ban szerezte. Ezt követően Losoncon, majd Miskolcon tanított. 1945-ben erőszakosan telepítették át Magyarországra. Rövid ideig Budapesten a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium előadója volt. 1948-tól Kecskeméten élt. Előbb a szakérettségis intézetet vezette, majd 1951-től a Katona József Gimnáziumban tanított, 1957-ben pedig az iskola igazgatójává nevezték ki. (tovább olvasom: »») 

Latinovits Zoltán Kossuth- (posztumusz), Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas magyar színész 85 éve, 1931. szeptember 9-én Budapesten született Latinovits Zoltán Kossuth- (posztumusz), Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas magyar színész. 1956-ban építészmérnöki diplomával szerződött a debreceni Csokonai Színházhoz, egy év múlva Miskolcra került, és a társulat vezető színésze lett. 1962-től a Vígszínház, majd 1966-tól két évig a Thália Színház tagja volt. Ezt követően, az 1968/69-es évadban a kecskeméti Katona József Színházban játszott. Ebben az időszakban ugyanis nem volt szerződése, az új évadra még nem sikerült ismét státuszhoz jutnia a Vígszínházban, ahová vissza akart térni. Így elfogadta a kecskemétiek felkérését, Molnár Ferenc: Liliom című darabjának címszerepét, melyben óriási sikert aratott. (tovább olvasom: »») 

25 éve, 1991. szeptember 9-én Kecskeméten hunyt el Lászlóvári Margit szerzetesnő. Jászfényszarun született 1920. február 2-án. 1935. október 5-én Pécelen lépett be a Jézus Szíve Népleányai Társaságba. Első esküjét 1938. június 20-án Pécelen, örök esküjét 1956. augusztus 15-én Majoson tette. A második világháború alatt mint raktáros, betegápoló és ellenőr dolgozott. A szétszóratás után Majoson elöljáró lett, családlátogatással apostolkodott.
(Forrás:  *Magyar Katolikus Lexikon)

TÁMOGATÓINK

  Gyenes Kertészet   Aqua&Luna Apartman Gyula

                                                                                                                                 TÁMOGATÓINK


A mai nap további érdekesebb évfordulói (tovább olvasom: »»): 

Czuczor Gergely bencés szerzetes, költő, népdalgyűjtő, népdalíró, nyelvtudós, a Magyar Tudományos Akadémia tagja 150 éve, 1866. szeptember 9-én hunyt el Czuczor Gergely bencés szerzetes, költő, népdalgyűjtő, népdalíró, nyelvtudós, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Andódon született Nyitra megyében, Czuczor István néven. Később, a szerzetesrendben vette fel a Gergely nevet. Gyermekéveit Érsekújváron töltötte. Nyitrán kezdte középiskolai tanulmányait, Esztergomban folytatta, s Pozsonyban fejezte be. A szent Benedek-rendbe 1817-ben lépett be Pannonhalmán, unokatestvérével, Jedlik Ányossal (eredeti neve Jedlik István, rendi neve lett Ányos) együtt. (tovább olvasom: »»

- 125 éve született FARKAS ELEK országgyűlési képviselő, földbirtokos
- 80 éves WAGNER JÁNOS Munkácsy Mihály-díjas festőművész, grafikus

Korábbi évfordulók:  
«  2016. szeptember        
  
keszecsüszova
      01 02 03 04
05 06 07 08 09 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30
   

















TÁMOGATÓINK:

    
Gyenes Kertészet  

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» ) 



TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Mindaz, amit Kecskemétről tudni érdemes



Turisztikai multimédiás DVD-ROM, amely szöveges információk, térképek, több mint ezer fotó és 13 videofilm segítségével mutatja be a város műemlékeit, múzeumait, természeti kincseit, speciális vonzerőit. A háromnyelvű kiadvány ismerteti a városban született, vagy egykor itt élt és alkotott hírességek életútját, valamint a Kecskeméten napjainkban működő intézmények, civil szervezetek, turisztikai szolgáltatók és cégek tevékenységét is. 

Megvásárolható több könyvesboltban:     
- Forrás Galéria (Kéttemplom köz 7.)
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is: 
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. 
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu

 

Hírös Naptár Évkönyv - 2009



Kecskemét az évfordulók és jubileumok tükrében

„A kecskemétiek két homokszem köré is eleven világot tudnak elképzelni.” Csoóri Sándor gondolatát a Hírös Naptár 2009-es Évkönyvének szereplői: a 450 éve céhbe szerveződő szűcsök, a 325 éve templomot építő reformátusok, a 100 éve művésztelepet alapító városvezetők és alkotók, és a napjainkban is aktív, a szellem méltóságát évtizedek óta őrző írók, költők, népművelők, feltalálók, kutatók, lelkészek, orvosok és pedagógusok egyaránt igazolják.
Életükkel, törekvéseikkel érdemes megismerkedni, hiszen nekik is köszönhetjük, hogy a mindenkori válságos idők ellenére Katona József kívánsága valóra válik: „Hagyja a sors késő századokig gyarapodásodat”.



Megvásárolható több könyvesboltban, közgyűjteményben: 

- Forrás Galéria (Kéttemplom köz 7.)
- Katona József Könyvtár (Piaristák tere 8.)
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Kládó Könyv (Kéttemplom köz 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is: 
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. 
Tel.: 20/886-1979
E-mail: mailto:info@hirosnaptar.hu

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu