főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2019. április 24.
   


PARTNEREINK



Aqua&Luna Apartman Gyula

Synergic Kft.

Gladiolus Kft.


Termostar Kft.

  

  




  

Ma történt


50 éve, 1960. február 8-án hunyt el Delly Ferenc színész.
Pályáját vidéken kezdte mint kardalos és táncos komikus. 1918-ban, Mariházy Miklós társulatának tagjaként Kecskeméten szerepelt. Később fellépett a Faun Kabaréban és az újpesti színházban, majd a szegedi és a kaposvári társulat után 1927-től 1937-ig a Belvárosi és a Fővárosi Operettszínházban játszott. 1937-től 1944-ig az Andrássy Színház tagja volt, de közben Nagyváradon is fellépett.
Delly Ferenc

1945 döntő fordulatot hozott színészi pályáján. Ekkor Nagyváradra szerződött, majd 1946-ban a marosvásárhelyi Székely Színház alapító tagja lett. 1948-tól a kolozsvári Magyar Művészeti Intézetben, később a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben tanított. 1953-tól 1956 novemberéig, nyugdíjazásáig a kolozsvári Állami Magyar Színház főrendezője volt.

Delly Ferencet a romániai magyar színjátszás egyik legnagyobb alakjaként tartják számon, aki drámai és karakterszerepek egész sorában nyújtott kimagasló alakítást.  Ritka lélektani érzékkel és az árnyalatok iránti különleges fogékonysággal építette fel szerepeit, az általa megformált figurák a helyzeten és a jellemen is túlmutattak. 1954-ben a Román Népköztársaság érdemes művésze lett, és Állami Díjjal tüntették ki. Katona József Bánk bán című drámájának címszerepét is eljátszotta, de egyik legfontosabb rendezése is ez a darab volt. Filmszerepeket is vállalt. Ismertebb filmjei: Az új rokon (1934); Nem élhetek muzsikaszó nélkül (1935).


Delly Ferenc (Gaston) és Fedák Sári (Suzy Flute, naiva)
(Georges Berr - Louis Verneuil: A szombat esti hölgy
Belvárosi Színház, 1927
Fotó: Angelo - Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, Budapest)


(Forrás:  *Katona József Könyvtár  *Magyar Életrajzi Lexikon  *Magyar Színházművészeti Lexikon  *Színházi Kislexikon)


Hírös Naptár Évkönyv - 2009



Kecskemét az évfordulók és jubileumok tükrében

„A kecskemétiek két homokszem köré is eleven világot tudnak elképzelni.” Csoóri Sándor gondolatát a Hírös Naptár 2009-es Évkönyvének szereplői: a 450 éve céhbe szerveződő szűcsök, a 325 éve templomot építő reformátusok, a 100 éve művésztelepet alapító városvezetők és alkotók, és a napjainkban is aktív, a szellem méltóságát évtizedek óta őrző írók, költők, népművelők, feltalálók, kutatók, lelkészek, orvosok és pedagógusok egyaránt igazolják.
Életükkel, törekvéseikkel érdemes megismerkedni, hiszen nekik is köszönhetjük, hogy a mindenkori válságos idők ellenére Katona József kívánsága valóra válik: „Hagyja a sors késő századokig gyarapodásodat”.



Megvásárolható több könyvesboltban, közgyűjteményben:

- Forrás Galéria (Kéttemplom köz 7.)
- Katona József Könyvtár (Piaristák tere 8.)
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Kládó Könyv (Kéttemplom köz 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is:
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu 


Eladó lakás a Vak Bottyán utcában



Részletes információ





Könyvajánló

Kada Erika: Színek, hangok az ezredfordulóról 

 „Kada Erikát saját szép versrészletével jellemzem: «szeme fényében opálosan tiszta a törtfehér». Mert elsősorban poéta ő, a szó eredeti, csiszolva formáló értelmében. Poéta, nemcsak ha éppen nyugalmas-áldott verssorait írja, hanem ha négy gyermekét neveli asszonyi áhítattal, vagy – mint most – a világra rácsodálkozva kérdez valaki mást, történetesen jelentős (azaz jeles, Isten által áldozatra kijelölt) áldásos embertársat. […] Kötetén zsinóros aranymetszetként húzódik végig az embersorsokban, művészsorsokban is önnön rendeltetését kereső s találó értelmiségi asszony megfeszített s érdekfeszítő figyelme, érdeklődése, értéklődése. […] Ritka az az interjúkönyv, melyben se kihívó, se visszariadó a kérdező hangja. Itt a szerző – hiszen ő jegyzi a gondolatkonglomerátumot – határozott (önálló és környezet-kínálta) válogatással s elvárással közelít. Jól felkészült, ismeri tárgyát-alanyát, nem beszél mellé, de hagy elbeszélni, s valahol mindig ítél és dicsér. Értékcentrikusan, értékes egyénítésben.”

(Turay G. Kamill főiskolai docens, esztéta)

 

Kiss Zsolt: India - Az árnyékok színei

Kiss Zsolt kecskeméti fotóművész képei indiai hangulatokat mutatnak be. Fényűző palotákat és nyomortelepeket. Fényeket és árnyékokat.

 "… Este nyolc óra volt, amikor megérkeztem Delhi repülőterére. Fülledt meleg és hatalmas embertömeg fogadott. Taxisok, árusok és kéregetők hadán kellett átverekedni magam. Omladozó házak, szemétkupacok, alvó emberek és kutyák között botorkáltam. A földön fekvő gyermekek láttán sajátjaim jutottak eszembe. Mégiscsak jó helyre születtünk – gondoltam akkor.

Kintlétem végére megértettem, hogy aminek egy rövid ideig a részesévé váltam, az egy különös, ősi kultúrán alapuló világ. A „civilizálására" tett kísérletek eddig – szerencsére – sikertelenek maradtak. Manapság a műholdas televíziózás és a turisták egyre nagyobb száma talán nagyobb veszélyt rejt, mint egykor a gyarmatosítás. Felkavaró képek, idegen értékek és érzelmek áradata zúdul a nyugati kultúra agressziójának kiszolgáltatott emberekre. Bízom benne, hogy ez a nép még a globalizáció kihívásait is túléli, és évszázadok múltán is ősi kultúrájának fényében ragyog INDIA… " (Kiss Zsolt)

A fotóalbum a Magyar Fotográfiai Múzeum kiadásában, Kincses Károly szerkesztésében, bevezetőjével és Farkas Antal Jama tervezésében jelent meg.

Aktuális lapszámunk tartalma:

A magyarságot szolgálta Németországban is

Negyedszázada a magángyógyszerészekért

A tragikusan elhunyt nagy reménység

IN MEMORIAM dr. Adorján Mihály

LAPOZGATÓ

VALLOMÁSOK: dr. Mikulás József nyug. növényvédelmi osztályvezető, címzetes főiskolai tanár

VALLOMÁSOK: dr. Remes Péter orvos ezredes, űrkutató, a ROVKI korábbi igazgatója

A kecskemétiek negyedszázados kedvelt helye


Aktuális számunk


2016. november 30.


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu