főoldalra
   
értékőrző helytörténeti weblap - Kecskemét
2024. május 7.
   


PARTNEREINK



KTV

Synergic Kft.


Termostar Kft.

  



 

Korábbi évfordulókÉrdekesebb évfordulók 

Ma történt

Déryné Széppataki Róza, az első magyar operaénekesnő, a vándorszínészet korának legnépszerűbb színésznője 145 éve, 1872. szeptember 29-én hunyt el Déryné Széppataki Róza, az első magyar operaénekesnő, a vándorszínészet korának legnépszerűbb színésznője. 1793. december 23-án született. Kecskeméthez Katona József révén kötődik, akivel az 1810-es években a pesti színtársulat tagjaként került kapcsolatba. A fővárosban diákoskodó Katona szerelemre lobbant a szépséges színésznő iránt, aki viszont számításba sem nagyon vette. Fennmaradt egy levél históriája, melyben monogramját használva írt Katona érzelmeiről Rózához, akinek fogalma sem volt kitől érkezett az üzenet, mert Katonát Békési Józsefként tartották számon maguk között is. Csak fél év múlva derült ki Róza számára, amikor már Déry István felesége volt, hogy a visszahúzódó, meglehetősen mogorva kis „Katona Józsi” volt a szerelmes ifjú. Katona 1814-ben erről az esetről írta a Rózsa, avagy a tapasztalatlan légy a pókok között című vígjátékát, melynek kacér hősnőjében egyértelműen szerelme ismerhető fel, emiatt a színésznő megsértődött. Később kapcsolatuk vélhetően rendeződött, hiszen a Bánk bán 1833-as kassai ősbemutatóján Melinda szerepét Déryné Széppataki Róza játszotta.

Dr. Török István nyugdíjas jogtanácsos 90 éves dr. Török István nyugdíjas jogtanácsos. Budapesten született 1927. szeptember 29-én. Tanulmányait Budapesten, Kőszegen, Kecskeméten és Szegeden végezte. Szakmai munkáját 1951-ben az Észak-Bácsmegyei Népbolt jogi és pénzügyi előadójaként kezdte. 1953-tól a Tüzép Vállalat kecskeméti egysége, 1977-től 1992-ig az Ipari Szövetkezet Jogi Irodája jogtanácsosa volt. Emellett másodállásban 1961 és 1998 között a Centrum Áruház jogi képviseletét is ellátta. 1993-ban részt vett a kecskeméti jogi kar visszaállításában, újraszervezésében és irányításában, hét évig annak kancellárja volt. 50 éven át vett részt a Kecskeméti Református Egyházközség presbitériumának munkájában, közel 10 évig a főgondnoki feladatokat is ellátta. Számos szakmai elismerést kapott, többek között a Munka Érdemrend arany fokozatát és a Kecskemét Felsőoktatásáért és Tudományos Életéért Díjat is átvehette. (tovább olvasom: »»)

Az elmúlt napok kecskeméti évfordulói: Hírek, aktuális információk 
- 200 éve született Tompa Mihály református lelkész, költő »»
- 85 éve jelent meg a Tanu
»»
- 40 éve hunyt el Csajányi György színész
»»
-
235 éve született Katona Mihály Dénes piarista tanár »»   
- Elhunyt Heltai Nándor »»
- Az első 40 év »»
-
Szórakoztató programok a vadaskertben
»»






TÁMOGATÓINK

  Gyenes Kertészet   Meditres

                                                                                                                                 TÁMOGATÓINK


A mai nap további érdekesebb évfordulói (tovább olvasom: »»):
- 100 éve született Puskás Sándor színművész, nótaénekes
- 25 éve hunyt el Bélafi Antal közigazgatási előadó, erdőgazdasági dolgozó 

Korábbi évfordulók:  
« 2017. szeptember  
     
keszecsüszova
        01 02 03
04 05 06 07 08 09 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30  

















TÁMOGATÓINK:

    
Gyenes Kertészet  

Könyvajánló

VALLOMÁSOK, EMLÉKEK


MEGJELENT!   MEGJELENT!   MEGJELENT!


VALLOMÁSOK, EMLÉKEK
- az életről, Kecskemétről


Ötven életút, ötven sikertörténet

(további információk: »» ) 



TÁMOGATÓINK

      

A Hírös Naptár Szerkesztősége ajánlata

 

Mindaz, amit Kecskemétről tudni érdemes



Turisztikai multimédiás DVD-ROM, amely szöveges információk, térképek, több mint ezer fotó és 13 videofilm segítségével mutatja be a város műemlékeit, múzeumait, természeti kincseit, speciális vonzerőit. A háromnyelvű kiadvány ismerteti a városban született, vagy egykor itt élt és alkotott hírességek életútját, valamint a Kecskeméten napjainkban működő intézmények, civil szervezetek, turisztikai szolgáltatók és cégek tevékenységét is. 

Megvásárolható több könyvesboltban:     
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.)

Megrendelhető a kiadó címén is: 
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. 
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu


Hírös Naptár Évkönyv - 2009



Kecskemét az évfordulók és jubileumok tükrében

„A kecskemétiek két homokszem köré is eleven világot tudnak elképzelni.” Csoóri Sándor gondolatát a Hírös Naptár 2009-es Évkönyvének szereplői: a 450 éve céhbe szerveződő szűcsök, a 325 éve templomot építő reformátusok, a 100 éve művésztelepet alapító városvezetők és alkotók, és a napjainkban is aktív, a szellem méltóságát évtizedek óta őrző írók, költők, népművelők, feltalálók, kutatók, lelkészek, orvosok és pedagógusok egyaránt igazolják.
Életükkel, törekvéseikkel érdemes megismerkedni, hiszen nekik is köszönhetjük, hogy a mindenkori válságos idők ellenére Katona József kívánsága valóra válik: „Hagyja a sors késő századokig gyarapodásodat”.



Megvásárolható több könyvesboltban, közgyűjteményben: 

- Katona József Könyvtár (Piaristák tere 8.)
- Korda Könyvkereskedés (Lestár tér 2.)
- Líra Könyv- és Zeneszalon (Hornyik krt. 2.)
- Református Könyvesbolt (Szabadság tér 6.) 

Megrendelhető a kiadó címén is: 
6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c. 
Tel.: 20/886-1979
E-mail: info@hirosnaptar.hu

 

 

Aktuális lapszámunk tartalma:

A kecskeméti piarista ház alapítója

Kecskemét kínai misszionáriusa

50 éve hunyt el a kecskeméti paradicsomnemesítés megteremtője

Írásaival is gyászolta a szabadságharcot

Kecskeméten nagyon jó sorom volt


Aktuális számunk


2024. március


Letöltés egyben (PDF)


Archívum

2007. december
2008. január
2008. február
2008. március
2008. április
2008. május
2008. június-augusztus
2008. szeptember
2008. október
2008. november-december
2009. január
2009. február
2009. március
2009. április
2009. május
2009. június-augusztus
2009. szeptember-október
2009. november-december
2010. január-február
2010. március-április
2010. május-június
2010. július-augusztus
2010. szeptember-december
2011. december
2012. június
2012. július-augusztus
2012. szeptember-október
2012. november-december
2014. január 9.
2014. január 16.
2014. január 23.
2014. január 31.
2014. február 14.
2014. február 28.
2014. március 15.
2014. március 31.
2014. április 15.
2014. április 30.
2014. május 15.
2014. május 31.
2014. június 15.
2014. június 30.
2014. július 31.
2014. augusztus 15.
2014. augusztus 31.
2014. szeptember 15.
2014. szeptember 30.
2014. október 15.
2014. október 31.
2014. november 30.
2014. december 15.
2014. december 31.
2015. január 15.
2015. január 31.
2015. február 14.
2015. február 28.
2015. március 15.
2015. március 31.
2015. április 15.
2015. április 30.
2015. május 15.
2015. május 31.
2015. június 15.
2015. június 30.
2015. július 31.
2015. augusztus 31.
2015. szeptember 15.
2015. szeptember 30.
2015. október 15.
2015. október 31.
2015. november 30.
2015. december 31.
2016. január 15.
2016. január 31.
2016. február 29.
2016. március 31.
2016. április 30.
2016. május 31.
2016. június 30.
2016. július 31.
2016. augusztus 31.
2016. szeptember 30.
2016. október 31.
2016. november 15.
2016. november 30.
2016. december 31.
2017. január 15.
2017. január 31.
2017. február 28.
2017. március 31.
2017. április 30.
2017. május 31.
2017. június 30.
2017. július 31.
2017. augusztus 31.
2017. szeptember 30.
2017. október 31.
2017. november 30.
2017. december 31.
2018. január 31.
2018. február 28.
2018. március 31.
2018. április 30.
2023. január 31.
2023. február 28.
2023. március 31.
2023. április 30.
2023. május 31.
2023. június 30.
2023. július-augusztus
2023. szeptember
2023. október
2023. november
2023. december
2024. január
2024. február
2024. március
2024. április


Bejelentkezés

E-mail:
Jelszó:
regisztrálás


  HN Szerkesztősége: 6000 Kecskemét, Tópart u. 8/c.  •  Tel.: 20/886-1979  •  E-mail: info@hirosnaptar.hu